Hírek
Az idei évben először kiírták az önkormányzati tűzoltóságok eszközfejlesztését célzó pályázatot, amelynek elbírálását követően ötvenkilenc szervezet jut összesen kétszázhuszonöt millió forint támogatáshoz.
A Magyar Tűzoltó Szövetség a Belügyminisztérium 2017-ben nyújtott soron kívüli támogatásával megújította a megyei/budapesti szövetségek honlapjait, kialakította levelezőrendszerét, amely intézményfejlesztéssel jelentős hiányt sikerült megszüntetni.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság június 8-án délután rendezte meg Kunsziget ÖTE útnak indító ünnepségét.
2018. június 21–26. között, Bázakerettyén (Zala megyében) zajlik a Tűzoltó Ifjúsági Szaktábor, amelyre lehet jelentkezni.
Előzetes meghívás alapján 2018. június 6-án, Vasváron az Önkormányzati Tűzoltóság épületében kétoldalú szakmai egyeztetést folyatatott a MTSZ elnöke Janko Cerkvenik úrral a Szlovén Tűzoltó Szövetség újonnan megválasztott elnökével, a két szervezet együttműködésének továbbfejlesztése céljából.
A megyei ÖTÉ-k rendkívül sikeresen szerepeltek az önkéntes tűzoltó egyesületek számára kiírt pályázaton: 65 egyesület összesen több mint 53 millió forintot nyert. Gratulálunk!
Június 1-3. között az érdeklődőket a Lakitelek Népfőiskolán varázsolták el Beregszász, Hegykő, Lakitelek, Ózd, Pomáz, Somorja, Szabadka, Szentegyháza, Csíkkozmás zenekarjai.
Győr-Moson-Sopron megyében 2017-ben hagyományosan aktívan, 55 önkéntes tűzoltó egyesület 1171, három szomszédos önkormányzati tűzoltóság 32 és két létesítményi tűzoltóság 16 esetben vonult és avatkozott be tűz-és káreseteknél.