Hírek
Május 14-én Hegykőn, a Kossuth Lajos utcában a termálfürdő bejárattal szemben égett az avar, nádas.
Körülbelül százötven négyzetméteres területen kapott lángra több szalmabála Kóny térségében május 11-én este.
A MOL-LUB Kft. segítségével kedvezményes árú fertőtlenítőszer érkezett összesen közel 14 ezer liter mennyiségben 109 település önkéntes tűzoltóihoz.
Változatlanul érvényben van a rendelkezés, amely alapján tilos gyűléseken, üléseken személyesen részt venni. A Civil Információs Centrum most az ülés tartása nélküli határozathozatal lebonyolításához nyújt segítséget.
Újabb, hazai gyártású fertőtlenítőszer-szállítmány érkezett Zalába. A MOL jelentős kedvezménnyel biztosítja a Magyar Tűzoltó Szövetség és megyei szervezetei révén a flakonokat a településeknek, az önkormányzatoknak, illetve intézményeiknek, cégeiknek.
Május 9-én 15:00-kor érkezett a bejelentés a Koroncói Önkéntes Tűzoltó Egyesülethez, miszerint a 85-ös főút mellett szalmabálák gyulladtak meg.
A járványhelyzettel kapcsolatos intézkedések hetedik heti összefoglalója következik.
A Magyar Falu Program keretén belül hamarosan indul a Falusi Civil Alap – az első pályázatokra 2020 májusában lehet számítani. Pályázhatnak legfeljebb ötezer fős településen működő, ott székhellyel rendelkező civil szervezetek.