Hírek


Elektromos és hibridhajtású járművekről – önkéntes és önkormányzati tűzoltóknak

2018-11-07 09:40:58

Önkormányzati tűzoltóságok és önkéntes tűzoltó egyesületek parancsnokai, képviselői részére tartottak szakmai napot november ötödikén a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon.

A résztvevők részletes tájékoztatást kaptak az elektromos és hibrid járművekről: az előadók a műszaki jellemzők mellett az ilyen hajtású gépkocsikban rejlő veszélyekről, az alkalmazott technikai megoldásokról, illetve a műszaki mentés speciális fogásairól beszéltek.

A találkozót Erdélyi Krisztián tű. dandártábornok, az országos katasztrófavédelmi főigazgató általános helyettese nyitotta meg. Hangsúlyozta: az ország mentő tűzvédelmében a nem hivatásos tűzoltók – akár egyesületi formában, akár önkormányzatiként – komoly szerepet játszanak. Az állampolgárok ugyanúgy számítanak rájuk, mint a hivatásos tűzoltókra. Aki bajban van, fogalmazott a tábornok, annak mindegy, hogy milyen tűzoltó jön segíteni, de az nagyon fontos, hogy az érkező szakmailag felkészült legyen és megfelelő, bevizsgált eszközökkel lásson munkához. A szakmai nap központi témájáról szólva Erdélyi Krisztián kijelentette, egyre több autó fut az utakon zöld rendszámmal, ezeket is érheti baleset, így a tűzoltóknak ezek jellemzőit is ismerniük kell. A katasztrófavédelemnek követnie kell a fejlődést, a megjelenő új technológiákra fel kell készülnie.

A találkozó első előadását dr. Bérczi László tű. dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő és Fülep Zoltán tű. ezredes, a tűzoltósági főosztály vezetője tartotta, ők az önkéntes tűzoltó egyesületek támogatásának, tűzoltó szakmai ellenőrzésének katasztrófavédelmi feladatairól szóló, augusztusban megjelent BM OKF utasításról értekeztek.

Reizer Levente a Nissan elektromos autózásért és infrastruktúráért felelős marketing menedzsere, az elektromos autós trendekről beszélt, felidézte az elektromosautó-gyártás történetét, és amellett, hogy részletesen bemutatta a márka egyik járművét, szólt arról is, mi várható három év múlva, amikor megváltozik az egyes járművek szén-dioxid-kibocsátására vonatkozó előírás.

Pataki Dániel, a Nissan Sales CEE Kft. műszaki oktatója a cég saját típusának bemutatásán keresztül részletekbe menően értekezett az elektromos járművek biztonsági tudnivalóiról. Ismertette az ilyen autókban működő nagyfeszültségű rendszereket, beszélt a tűzoltói beavatkozások során betartandó szabályokról. Az elektromos járművekben a nagyfeszültségű alkatrészek, kábelek borítását narancssárgára színezik. Ezekhez áramtalanítás után lehet hozzányúlni, akkor is csak megfelelő védőfelszerelésben, amely képes megvédeni viselőjét az áramütéstől, a jelentős hőtől.

Vinkó Kornél tű. őrnagy annak a képzésnek a tapasztalatairól számolt be, amelyet október utolsó hetében, Berlinben tartottak. A Gépjármű-iparági Ipartestület (Innung des Ffz-Gewerbes Berlin) által szervezett, ötnapos felkészítésen a közúti gépjárművek magasfeszültségű rendszereivel ismerkedtek a szakemberek. Az előadó kitért az elektromos járművek jellemzőire tűzoltó szakmai szempontból.

Az elektromosautó-töltő berendezésekről, azok kialakításának sajátosságairól, a különböző felszerelésekről, alkatrészekről, biztonsági eljárásokról Szabó Péter, az E-ON Hungária szakértője adott tájékoztatást.

A képzés szünetében az önkéntes egyesületek, önkormányzati tűzoltóságok képviselői a főigazgatóság udvarán technikai bemutatót tekinthettek meg: szerszámgyártók mutatták be termékeiket, kiállítottak egy hosszában kettévágott, elektromos hajtású autót, illetve egy töltőoszlopot is.

A délutáni előadásokon a legkorszerűbb mentőeszközökkel ismerkedhettek a tűzoltók. Fontos, hogy a mentésben közreműködők tisztában legyenek az adott jármű műszaki tulajdonságaival, a beépített passzív és aktív biztonsági elemekkel, illetve azokkal a számítógépes rendszerekkel, amelyek emberi beavatkozás nélkül gondoskodnak az utasok és a gépkocsik védelméről. Ezek a modern és rohamosan változó, új fejlesztésű berendezések új mentési megoldásokat igényelnek, hiszen megváltozhat a sérült megközelítésének a módja, a kiemelés technikája és a beavatkozáskor használat eszköztár is.

A képzést Bérczi László zárta. A tábornok elmondta, hogy a jövőben bővül az önkormányzati és önkéntes tűzoltóságok számára meghirdetett pályázatokon elérhető eszközök köre, majd további jó munkát kívánt az önkéntes és önkormányzati tűzoltóknak, akik a hivatásosokkal vállvetve dolgoznak a bajbajutottak megsegítésén.

Forrás, képek: BM OKF

 


Kapcsolódó képek:

Vissza